2009. április 16., csütörtök
Dupla élvezet
Csokoládéval bevont kakaós csiga.
Felhívott egy cég telefonon, hogy nem jó a faxunk, nézzem meg, mert küldene valamit. Most a lelkiismeret viaskodik a lustasággal. Ha nem nézem meg, akkor legalább nem tud átjönni a meló, és nem kell foglalkoznom vele. De akkor meg nem vagyok hasznos része a társadalomnak...végül úgy döntöttem előbb elfogyasztom a kakaós csigát, aztán majd meglátom.
Egyik írta 10:06-kor. |
2009. április 15., szerda
Álmos
Nagyon fáradt vagyok. Ezt nem csak belül érzem, hanem a tükörben is láttam reggel. Gondoltam felhasználom a fürdőszobában lévő smink egy részét, és ráteszem a fejemre. Alapozó, púder, szemfesték, szemspirál...stb. Mikor vége lett megállapítottam, hogy bár még mindig fáradtnak látszom, de legalább már egyáltalán nem hasonlítok magamra, így nem fognak felismerni, és nem fognak sajnálkozni az ismerősok, hogy szegény, milyen szarul nézel ki. Aztán elindultam dolgozni. A metrón egy darabig olvastam, de éreztem, hogy sokáig már nem tudok, mert a szemem folyamatosan csukódott le. És akkor megtörtént a legrosszabb. Valószínű, hogy leesett a fejem és felhorkoltam, mert arra ébredtem fel. Egy kicicomázott nő röffent a metrón....
Egyik írta 10:33-kor. |
2009. március 30., hétfő
Feljöttem ide ezer év után, mert kerestem valamit. Nem találtam meg, viszont megfordult a fejemben, hogy írni kéne. Hogy most mi van. Több mint fél év alatt képes az ember élete úgy megváltozni, hogy csak kapkodja a fejét, hogy ki kivel van. Szerencsére a barátok a régiek. Nélkülük minden nehezebb lett volna. És a lakás is megvan még, ami ugye már csak az enyém (és ezért küzdök is, nem adom a banknak csak úgy oda! ). Aztán van új pasim. Szülés nélkül vannak gyerekeim. A munka a régi, szerencsére. Nem tudom mi lesz holnap, ez meg most nem érdekel.
De igazából nem ezt akarom most írni, hanem a legfontosabbat.
Hiányzik az Édesapám! Az elmúlt fél év alatt többször került szóba hogy mi a könnyebb, ha lassan, betegségben, vagy ha gyorsan, mondjuk úgy balesetben veszítesz el valakit, aki neked az egyik legfontosabb volt. Nekem jobb. Jobb a tudat, hogy Apu nem szenvedett igazán, nem fájt neki sokáig semmi, és nem tudta, hogy nem ébred fel többet. Igen, nekem jobb. De leírhatatlan az az érzés, ahogy nem kapok levegőt, ha rágondolok, ahogy konkrétan érzem, hogy fáj a szívem. Egyszer jobb lesz, bár ezt most nehéz elhinni......
Anyu néha álmodik róla. Szép álmai vannak, nyugodtak, békések, azt mondja, hogy jó felébredni utána. Én is álmodok róla, de mindig beteg, vérzik, fájdalmai vannak, és tudjuk, hogy meg fog halni. Pedig az életben pont nem ez volt. Úgy engedtem be a műtőbe, hogy jobb lesz neki, és úgy láttam viszont, hogy már csak a gép mozgatta a mellkasát. Fogtam a kezét, próbáltam akkor megérteni, hogy már nem látom többet. Próbáltam nézni őt, hogy jó mélyen bevéssem az emlékezetembe, fogtam a kezét, hogy érezzem majd a bőrét évek múlva is. Olyan volt, mintha aludt volna. Tudtam, hogy nem fogom fel igazán mi történt, az agy ilyenkor leblokkol, és nem engedi be az információ tragikumát, küldönben nem tudsz helytállni abban a helyzetben. Intenzíves orvossal beszélni, édesanyádnak támaszt nyújtani, erőt adni neki, mutatni mindenkinek, hogy támaszkodjatok rám, én elbírom. És úgy is hiszed. Mert persze, hogy elbírod. Persze, hogy megy az élet tovább. Tudod ezt akkor is, amikor az orvos zavart, és köntörfalazik, és te kérdezel rá, hogy akkor most ez ugye azt jelenti, hogy az édesapád meg fog halni. És akkor csak két percre áll meg a világ, nem tovább. És az orvos ott ül veled szemben (bár nem néz a szemedbe) és beszél és mondja. És te látod, hogy mozog a szája, és hallod is a hangokat, de nem érzel semmit. Nem hisztizel, nem sírsz, de nem is sajnálod akkor azt az orvost, aki azt mondja neked, hogy nem tudja, hogy nem érti, hogy mi történt....
Egyik írta 14:56-kor. |
2008. szeptember 18., csütörtök
Az elszalasztott dolgokról
Megint beigazolódott az, amit jó pár éve megtanultam, csak aztán hajlamos az ember kicsit elfelejteni. A híres mondás ugye úgy szól: Élj úgy, mintha minden napod az utolsó lenne. Persze erre képtelenek vagyunk, és mi lenne a világból, ha így tennénk! De vannak dolgok, amik igazán fontosak, és megvalósíthatóak. Köztük az egyik, hogy ne hagyj magadban kérdéseket, ne halogass beszélgetéseket. Amit tudni akarsz, amiről hallani szeretnél, kérdezd meg! Ma! És ne holnap, mert talán olyan nem lesz többé.
Ha tehetném, most egy egész napot apukámmal töltenék egy nagy adag tea mellett, és kérdeznék és hallgatnám, és kérdeznék és hallgatnám…
Egyik írta 10:37-kor. |
2008. július 26., szombat
A barát jótékony hatása
Tegnap megint felmerült bennem a kérdés, hogy ha besértődök valakire, akit szeretek, és ő azt mondja, hogy ne haragudj, akkor hogy lehet tényleg nem haragudni. Én ezt nem tudom. Ugyan mondom én, hogy oké, jó, nem haragszom, de közben mégis. Pedig nem akarok… Szóval a tegnapi durván 7 órás lazulás alatt erről is beszélgettünk, és kaptam tippeket is, de azt gondolom ezt akkor is marha nehéz átváltoztatni magamban. Aztán azért rájöttem. 3 fröccs, és akkor a megbántottság, sértődöttség okozta merevség eltűnik, és ami egyébként marha nagy sérelem volt, eltompul (de ilyenkor egyet nem szabad, ne írj smst! – ha meg bírod állni) Aztán este nevettem is sokat, köztük az egyik akkor volt, mikor eljutottunk egy helyre, ahol Abba szólt. És akkor mondta a barátom, hogy nekem most azt kellene énekelniük, hogy When I kissed the teacher…. és meglepetésünkre pár perc múlva pont az szólt. Pedig addigra már tényleg elszállt a sértődöttségem.
Egyik írta 10:45-kor. |
2008. július 24., csütörtök
Szabis tervek
Ha lassan is, de közeledik a szabi. Ki is találtam, hogy elmegyek 2-3 hétre. Most, mikor úgy igazából nincs kivel, és nincs hova (leszámítva egy programot). De persze ez kit érdekel! Azért van egy pár ötlet a tarsolyomban, meg egyébként mindig alakul valahogy, meg persze ki is találtam azt, hogy átfestem a hálószobát. Tulajdonképpen az buli egyedül is, de arra gondoltam mégis meg kellene osztanom valakivel ezt a fantasztikus élményt. Ez egy régebbi öltet, amit már egyszer megbeszéltem két nem egészen normális barátommal. Tegnap a téma előkerült egy telefonbeszélgetés során, és mikor mondtam, hogy akkor a terv, hogy a négy fal két színben fog pompázni, akkor megkérdezték tőlem a vonal túl felén, hogy mi lesz a tenyérlenyomatokkal, amit még akkor megbeszéltünk? Én ezen csodálkoztam, mert én segglenyomatokra emlékeztem. Persze ezt mi aztán továbbgöngyölítettük tegnap, és a jelen állás szerint a hálószobafalam úgy fog kinézni, hogy én befestem magam, és rátapadok a falra, így lesz rajta tenyér, has, mell (ha megfordulok még egy feltűnő fenék is), aztán meg odaállok a falhoz, és ez a kedves barátom körbefúj. Ennek ugyan vagy egy kis kékfényes beütése, de végül is most már aztán úgy garázdálkodok a saját lakásomban, ahogy épp kedvem tartja. Persze azért ezt még átgondolom, mert én mégis egy elég konzervatív nő/lány vagyok. A segg meg a mell a falamon oké, de a tenyér, az azért durva…
Egyik írta 10:54-kor. |
Gyönyörű reggel, szép gondolatok
Most már lényegében csak vonszolom magam a munkahelyre. Valami olyan hétmérföldes fáradság ül minden csontomon, porcomon, zsigeremen, ami lehetetlenné teszi, hogy reggel legalább egy kicsit frissnek érezzem magam. Felébredek, és nem akarom elhinni, hogy most ez megint egy olyan reggel, amikor melózni kell. Mindenem fáj, legfőképpen a fejem, és nehezemre esik még az is, hogy felüljek. Úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. És mikor ezen filózom, hogy vajon megvertek-e, egyre jobban foglalkoztat ez a dolog. Tényleg, nem lehet, hogy miközben én itt nyugodtan aludtam valaki felmászott az emeletre? Mondjuk odatett egy hatalmas létrát, aztán utána bemászott az ablakon, látta hogy ott fekszem és azt gondolta… de kurva jó lenne megverni ezt a nőt. Én meg csak aludtam nyugodtan, ő meg püfölt (talán csak a jó szándék vezette és a rossz gondolatokat akarta kiütni belőlem). Ma reggel is erre gondoltam. Aztán megláttam a bal kezemen egy nagy foltot. Ott szorított meg, gondoltam, és egész megnyugodtam. Akkor végre ez nem egy újabb kényszerképzetem, hanem valóban megtörtént. Aztán felültem, kivonszoltam magam a fürdőszobába. Ez volt reggel.
Egyik írta 10:13-kor. |
2008. június 24., kedd
Egyedül. A lakás nagy és csöndes. Ha belépek az ajtón, nem kell köszönnöm, az egyetlen élőlény rajtam kívül a pormacska. Persze azért úgy tűnik, van élet nélkülem is (vagyis mikor nem vagyok otthon), erről árulkodik a döglött légy az ablakpárkányon. Ő szabadulni akart, de nem sikerült neki. Én nem akartam, de kellett. Hátezvan.
Egyik írta 11:48-kor. |
2008. március 3., hétfő
- Sajnálom, de a szalvétát nem tudjuk elfogadni étkezési költségként.
- Miért, maguk nem szoktak étkezésnél szalvétát használni?
- De igen, csak nem szoktuk megenni.
:D
Másik írta 19:40-kor. |
2008. február 22., péntek
Már nem áll módomban büntetlenül elmenekülni a munkahelyemről. :-)
Olyan árva mostanában ez az oldal, gondoltam, írok párt sort.
Szóval, megvagyunk még, köszönjük. Én a munka hőse lettem, Egyik pedig épp családi életet él... Vagyis nem él... Vagyis... Tehát zajlik az élet nála is. :-)
Ja, és kiolvastuk Csernus doktor könyvét. A zUram, meg Egyik saját elhatározásból, én kényszer hatására. :-) Úgyhogy mostmár nagyon boldog, határozott és a saját életünket a kezünkben tartó nők lettünk. Mind a hárman. :-D
Másik írta 18:37-kor. |
2008. január 4., péntek
Reggel feltekertem a hangerőt a gépemen és zenét hallgattam, miközben belemerültem a mailjeimbe. Közben dalolásztam is, mire a két kollégám megkérdezte, hogy mitől van ennyire jó kedvem, csak nem én is ki akarok lépni? Ugyanis, mióta itt dolgozom (kb. 7 hete), elment a cégtől vagy 5-6 ember. Az újév leső napján is úgy jött be két kolléganőm, hogy azzal kezdték a napot, hogy felmondtak. Kezd gyanússá válni a dolog. Süllyed a hajó? :-) Van még 1,5 hónap a próbaidőmből, addig még van esélyem elmenekülni. :D
Másik írta 8:30-kor. |
Kiderült, hogy szerdán mégse lógtam a metrón, mert az éves bérlet 2-ig jó. Én meg azt hittem, hogy csak dec. 31-ig és paráztam, hogy nehogy elkapjanak az ellenőrök. :D Tegnap meg vettem 3 jegyet, mivel az info szerint új bérletet csak hétfőn kapunk. Majd' 1.200 Ft-ot fizettem a jegyekért. Mintha a fogamat húzták volna! Nem is használtam fel, inkább reggel - mostmár tényleg - lógtam. :D Aztán délután megkaptuk a bérletet, úgyhogy a nyakamon maradtak a jegyek. Pfff :D
Reggel arról beszéltek az egyik rádióban, hogy leváltják a MÁV igazgatóságát a szerdai balhé miatt. Az egyik rádiós azt kérdezte a másiktól, hogy szerinte azok, akik elkéstek szerdán a MÁV miatt, azok most örülnek, hogy leváltjáka vezetőket? Hát, nem arról van szó, hogy örülnék neki, de annak sem örülnék, ha átsiklanánk minden szivatás felett. Mint pl. a tegnapi is! Mentem volna haza, ha bejött volna a vonatom. A táblára kiírták, hogy 20 percet késik, a hangosbemondó azt harsogta, hogy 15 percet késik - még akkor is, amikor már jócskán fél óránál tartottunk. Akkor bemondták, hogy a következő vonat honnan indul. A nép felült rá. Azután láttuk, hogy a mellettünk álló vágányra beérkezett egy vonat, ami valószínűleg a mi késett vonatunk, de senki nem mondott róla egy szót sem. Kb. 1 perc múlva bemondták, hogy az a vonat tényleg a mi késett vonatunk és azonnal indul, úgyhogy mindenki átnyargalt erre. Kb. 10 perc múlva el is indult, de a 2. megállónál lecövekeltünk. Ott álltunk már vagy 10-15 perce, amikor a mellettünk lévő vágányra beérkezett az a vonat, amiről átszálltunk erre. Újabb 10 perc múlva láttam, hogy akik lent álltak a peronon, gyorsan felszállnak a másik vonatra. Kivettem a fülemből az mp3-at és megkérdeztem, hogy bemondtak-e valamit? Azt mondta mindenki, hogy semmit. 1 perc múlva a másik vonat elindult. Mi meg ott álltunk és mindenki anyázott. 5 perc múlva elindultunk - hátrafelé. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem röhögni. Áttolták a vonatunkat egy másik vágányra és kb. 5 perc múlva mostmár tényleg elindultunk. Így sikerült több, mint egy órával később hazaérnem.
Nem vagyok egy "ügyfél" típus, de ez az állandó késés már engem is kiborít, és eszembe jutott, hogy valakinek kéne írni egy rokoni szálakat felemlegető levelet. Csak az a baj, hogy úgysem lenne semmi értelme.
Szóval, cseréljék csak le a bandát, ha hülyeségeket csinálnak!
Másik írta 8:11-kor. |
2008. január 2., szerda
A MÁV első újévi hülyesége: ma, szerdán szombati menetrend szerint közlekedtek a vonatok. Így az enyém kimaradt, és az állomáson szobrozva várhattam meg a következőt. Ezek után mondhatja nekem a kalauz, hogy boldog új évet!
Első újévi rosszalkodásom: lógtam a metrón. Pedig én a beszari fajtához tartozom e téren. De muszáj volt, mert km-es sor állt a jegypénztárnál. Na meg a MÁV felbosszantott ugyebár. Höhö :-)
Másik írta 8:10-kor. |
2007. december 24., hétfő
Első karácsonyi készülődésem a város szélén, a panelon kívül. Kilépek a lakásból, és hallom, ahogy az erkélyen kalapálják és alakítgatják a fákat a talpba. Baromi jó érzés, igazi zene a füleimnek....
Egyik írta 10:58-kor. |
2007. december 21., péntek
Egyszerűen fogalmam sincs, hogy nekem miért kell minden karácsony előtt lebetegednem, pedig még az sincs, hogy a házimunka elől akarok elmenekülni, mert takarítani így is takarítok, főznöm meg úgy sem kell, mert megyünk a szülőkhöz. Szóval jó lenne egészségesnek lenni! Szétmegy a fejem...
Amúgy vicces, hogy pont a tegnapi panaszom után az történt, hogy megismerkedtem egy középkorú hölggyel, aki megkérdeztem tőlem, hogy 23 éves vagyok? Haha! De jól tartom magam! (és nem, nem volt rossz a néni szeme, tökéletesen jól látott)
Egyik írta 10:32-kor. |
A zUraméknak ma lesz a céges karácsonyi vacsorájuk. Tegnap 2 percenként másik öltözékben jelent meg előttem, hogy válasszam ki, melyikbe menjen ma. (Természetesen ez úgy szokott történni, hogy én mondok neki valamit, hogy ebbe, és ő dafke nem azt veszi fel. :D) Aztán egyszercsak megkérdezte, hogy nem akarom-e odaadni neki a karácsonyi ajándékát? Merthogy nem mutatna-e jól rajta holnap a karácsonyi bulin? Höhö, ezt bebukta, mert belőlem egy hangot nem szed ki arról, hogy mit fog kapni! :-)))
Másik írta 8:41-kor. |
2007. december 20., csütörtök
Hát ja. Szuper. Pár hete betöltöttem a 30-at. Hurrá, hurrá..ennek örömére másnap megláttam 3 őszhajszálat egymás mellett. Aztán eszembe jutott az is, amit még anno a nőgyógyásztól hallottam, mikor egy bizonyos fogamzásgátlóról érdeklődtem (és akkkor még csak 29 voltam).
- Egyik kedves, ha maga egy tizes-, huszas lány lenne, akkor azt mondanám kicsi esélye van, hogy terhes legyen. De egy harmincas nőnek, már 100% biztonság.
Persze, ne kímélj, tedd az arcomba, nyugodtan.
Aztán az is felvillant, mikor a barátnőm 19 éves lánya megtudta, hogy hány éves vagyok, és láttam, hogy elkerekedik a szeme, és elhűl, majd elszégyellte magát, és közölte velem, hogy nem is nézek ki olyan öregnek, jó pár évet letagadhatnék.
A mekiben a lány azt kérdeztem tőle: Mit tetszik kérni? (brühühü)
További apró szösszenet a korommal és a gyerektelenséggel kapcsolatban, mikor anyukám barátnőjének a lányának a férje (szokásos egyszerű emberi kapcsolatok), kérdezte hány éves is vagy? Mondom 30 (közben igaz kicsit megbicsaklott a hangom és elmorzsoltam a lelkemből feltörő könnycseppet). És házasság, gyerek? Nincs- vágom ki magamból dacosan. És jelölt? Gyerekre? –kérdezem én, szerintem igen humorosan. Nem (mondja ő kicsit sem véve a poént). Együtt élsz valakivel? Már ekkor rosszat sejtettem. Ja. Erre ő nekiáll tapsolni. Gondoltam ennek elgurult a gyógyszere. Nézek rá kérdőn, mire ő: És mire vársz, tapsra? Legszívesebben mondtam volna neki, hogy amit látja nem, mert tapsolt, és én mégsem rohanok haza, hogy termékenyítsen meg gyorsan valaki, de az igazság az, hogy ez a kis epizód annyira elképesztett, hogy szóhoz sem jutottam, csak néztem bambán, majd végül még marha mód zavarba is jöttem. Tényleg, te szemét. 30 éves vagy. Van lakásod, meg kocsid, meg pasid is, miért nincs neked gyereked? Te társadalmi selejt…. .Szóval basszus, most ez lesz (bár az igazság az, ezzel már fárasztanak egy pár éve)? Kitaláltam, hogy ilyenkor teljesen nyugodtan csak azt fogom mondani, hogy nem szeretem a gyerekeket, mert hangosak, és állandóan rohangálnak, nem lehet tőlük egy jó könyvet sem elolvasni, márpedig nekem egy könyv fontosabb, mint egy gyerek. Áh..
Meg olyan is volt, hogy ováció mellett elfújtam azokat a rohadt gyertyákat, és közben ezt gondoltam: - %§”@đđđĐ[@&#>@]{]]
De másnap összefogtak a 30 fölötti kolléganőim és kiselőadást tartottak nekem arról, hogy milyen rohadt jó harmincas nőnek lenni, és hogy ez a legjobb időszak az ember életében. És az akkor jól esett és egy szót sem szóltam nekik arról, hogy rendezett családi élettel és kisgyerekkel valószínű én is szebbnek látnám ezt az egészet, de most csak elszorul a szívem. Végül koktélba fojtottam bánatomat, és jókat röhögtem. A harmincas barátnőimmel.
Egyik írta 15:47-kor. |
2007. december 15., szombat
Az új munkahelyemen (már 1 hónapja dolgozom!!!) én már az idősebb korosztályhoz tartozom. Ráadásul, aki annyi idős, mint én, annak sincs se kutyája, se macskája. Ezért ráérnek minden hétre egy kis éjszakába nyúló borozgatást, bowlingozást, karácsonyi partyt szervezni. Hogy van erre energiájuk? ... Rájöttem, hogy öreg vagyok.
Boldog ünnepeket mindenkinek! :-)
Másik írta 13:45-kor. |
2007. november 12., hétfő
A hétvége legjobb poénjai:
...
...
- Kint várta őket a kapuban és viperával fenyegette őket. Nem tudom, honnan szerezhetett kígyót?!
- A vipera egy teleszkópos bot, te szerencsétlen, nem kígyó! :-))))
- Vedd már fel a havat! Olyan szép.
- De teljesen meg van fagyva!
- Na és?! Olyan jól néz ki. Vedd már fel!
- Na jó. (Lehajol és markol egy kis havat.)
- Nem így gondoltam, hanem hogy vedd fel videóra! :-)))
Másik írta 13:08-kor. |
2007. november 11., vasárnap
Dicsekedni akartam, hogy bibííí, én már hóban futkároztam a hétvégén, de alighogy hazaértünk, elkezdett itthon is szakadni a hó. Hát, így jártam. :-) Meg úgy, hogy vásárlásból hazafelé max. 2-esben jöttem haza a sok hülye miatt, akik nyári gumival akartak felkaptatni a hegyen, és csodálkoztak, hogy nem sikerül nekik.
Másik írta 19:56-kor. |
2007. november 8., csütörtök
A finisben vagyok. Egyre jobban felpörögnek az események körülöttem. A hétvégét a Mátrában fogom tölteni, és már előre látom, hogy 2 napi erdőjárásra leszek ítélve. Nem bánnám, ha egy kis hó is esne! :-) Aztán hétfőn munkaügyi központ, kedden pedig már kezdődnek a munkanapjaim. Félek tőle egy kicsit, mert új hely, új emberek, új kihívások, de várom is. Elég volt itthon ez a 4,5 hónap.
Jövőhét szomaton pedig M kerek szülinapját ünnepeljük. A barátnője megszervezett egy limuzinos, pezsgős városnézést. Lesz nagy meglepi az ünnepeltnek. :-)
Másik írta 15:22-kor. |
2007. október 30., kedd
Bemuslincásodtunk. Nem kicsit, nagyon! Gondolom, máshol is így van ez, és nem hiszem, hogy ez csupán az esténként elfogyasztott egy-egy pohár bor illata miatt történne nálunk! Ahogy kinyitom az ablakot, 100 muslinca robog rajtam és a függönyön keresztül a lakásba. Az első napokban még kis nyeszlettek - persze, már ekkor is igyekszünk kiirtani őket -, aztán kezdenek hízni. A túlélők végül már majdnem akkorák, mint egy légy. A zUram azt mondja, jól kicombosodnak nálunk. :-) De amikor már ilyen nagyok, legalább esetlenebbek is, így hamarabb csapjuk le őket. De mivel azért szellőztetni mégiscsak kell, így soha nem szűnik meg belőlük az utánpótlás. Szóval: bemuslincásodtunk.
Másik írta 10:28-kor. |
2007. október 26., péntek
Hurrá! Hurrá! Van munkahelyem. :-))) Normális körülmények, normális bér, normális munkaidő, normális munka, - remélem - normális emberek (hogy fogok én beilleszkedni? :D), ráadásul csak 2 hét múlva kezdek. Mi kell még? :-)
Csak azon gondolkodom, hogy hol lehet a bibi? Mert ez így túl szép, hogy igaz legyen!
Másik írta 18:38-kor. |
2007. október 24., szerda
Ma kénytelen voltam 1/2 7-kor felkelni, mert az anyukámat mindenféle kivizsgálásra kellett vinnem az egyik kórházba. Miután csörgött a telefonom ébresztője csak feküdtem az ágyban és azt dörmögtem, hogy "csak még 5 percet hadd aludjak". Kint gusztustalan sötét és hideg volt. Fúj! Belegondoltam, mi lesz velem, ha majd dolgoznom kell menni?! Nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy 1,5 hét múlva ez bekövetkezik. :-)
Másik írta 17:27-kor. |
2007. október 20., szombat
Hihetetlen jót röhögtem. Régen láttam ilyen aranyos dolgot.
Egyik írta 9:20-kor. |
2007. október 19., péntek
Pályáztam. Beküldtem, kiválasztottak. Nem nyertem, de azért ott lesz a többi fotó között. Az élet apró örömei. Majdnem olyan jó, mint egy joghurtos-gyümölcsös tortaszelet. Na jó, annyira azért nem jó. Egyébként nem női test van rajta.
Egyik írta 11:09-kor. |
2007. október 17., szerda
Rájöttem: nincs kedvem dolgozni! Olyan jó itthon. :-)
Másik írta 17:29-kor. |
Hányinger az, ami akkor jelentkezik, ha két tányér rakott karfiolt nyomsz be a fejedbe, pedig a második adagot már csak a szemed kívánta.
:-)))))))))
Másik írta 17:26-kor. |
Definíció
Boldogság az, ami meghatározott napokon, meghatározott időintervallumban, egy meghatározott helyen történik, meghatározatlan ideig.
Egyik írta 9:36-kor. |
2007. október 15., hétfő
A hétfő pedig elmehet ma a francba. Mert egyrészt iszonyú fáradt vagyok, hiszen péntektől vasárnapig Hugilakást felújítottunk, másrészt amúgy is utálom a hétfőket, ráadásul borzasztó éhesen ébredtem, és ez azóta is aktívan rontja a hangulatomat.
Történt ugyanis, hogy munkába menet betértem egy boltba, és ott jól megtömtem a kosaram. Finom zöldségeket pakoltam bele (már lassan a fülemen is zöldség jön ki, és lassan makogni fogok) meg isteni joghurtos öntet joghurttal (büdös foghagyma szaga van, amit két rágóval sikerült csak elnyomni, és a joghurtot meg alapvetően nem igazán szeretem) aztán egy kaszinótojást (ami most desszertként funkcionál, és közben arra gondolok, hogy somlóit zabálok) vészhelyzetre nagyon jó kis puffasztott rizsszeleteket (broáf) ha nem múlna az étvágyam, akkor pedig két liter ásványvizet (szeretem a vizet, szeretem a vizet, és egyébként is televagyoook..) plusz koffeinmentes kávét, mert egy jó tejeskávé nagyon jól laktat (egy frászt). Miután mindent megvettem, amit ehetek (itt már bizony kibuggyan egy könnycsepp a szememből úgy sajnálom magam), elindultam a pénztár felé, és akkor jutott eszembe: Basszus, nincs nálam pénz. Na de akkor nézzük, hol lehet bankkártyával fizetni. Basszus, nincs nálam bankkártya… (most itt van egy részt, amit kihagyok, mert durva lenne leírni) &#Đđđ#Đßß$[[@@[ szóval ezt gondoltam, közben elhagytam a boltot üres kézzel és üres hassal, és csak az jár a fejemben folyamatosan, hogy vajon hogy fogom kibírni a mai napot (csak este 10 körül érek haza), két darab almával. Hát ilyenekért utálom én a hétfőt....